
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Március 15-én A Nagy Duett ötödik élő show-jában a 6 páros már nemcsak egyéni produkciókkal, hanem közös „dupla duettekkel” is bizonyíthatott. Míg egyesek a maximális 40 pontot is bezsebelték, egy párosnak ezen az estén is végleg el kellett köszönnie a színpadtól.
Az adásgyőztes Lengyel Johanna és ifj. Schobert Norbi lett. A másik két továbbjutó páros Gáspár Bea és Peter Srámek, valamint Domján Evelin és Vastag Csaba volt.
A veszélyzónába jutott párosok a zsűri kezébe kerültek, akiknek köszönhetően Gesztesi Pankáék menekültek meg.
A nézőknek Curtisék és Fekete Pákóék között kellett dönteniük.
A beérkezett szavazatok alapján végül Fekete Pákó és Komonyi Zsuzsi párosának kellett búcsúznia a versenytől. Mindketten a könnyeikkel küzdve mondtak köszönetet a támogatóiknak. A zsűritagok próbálták vigasztalni őket, különösen Pákót, akit Liptai Claudia szívmelengető szavai is meghatottak.
Nyitókép: TV2 A Nagy Duett

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát