
Drón csapódott be egy romániai panelházba

A drámai eset még október végén történt az amerikai Minnesota államban, amikor a 21 éves Tristen Alan Leritz megerőszakolt egy 51 éves nőt - számolt be róla a Crime Online pénteken.
A nő azt állította a nyomozóknak, hogy az utcán sétált, fejhallgatón keresztül beszélt egy barátjával, amikor a fiú a kezével befogta a száját, és azt mondta neki, hogy csak megbotlott és nekiesett. Ezután a földre vitte, befogta az orrát is és alkarjával a nyakára támaszkodott.
A nő ellenállt és kiabált a még vonalban lévő barátjának, hogy hívja a 911-et.
Az erőszak 15-20 percig tartott, az áldozat elmondása szerint volt, hogy időnként nem kapott levegőt.
Amikor sikerült kiszabadulnia a férfi szorításából, elkezdett szaladni, de az erőszakoló követte. Mondván, neki is arra kell mennie.
A rendőrök végül elfogták Tristen-t, aki kihallgatásán bevallotta tettét és elárulta, mit gondolt, mikor meglátta az előtte sétáló nőt.
A francba, hiszen még szűz vagyok... meg kell tennem!
A rendőrök csütörtökön letartóztatták, azóta őrizetben tartják.
Hétfőn kell bíróság elé állnia.
Kapcsolódó tartalmak:
Nyitókép: Ramsey Megyei Seriffhivatal

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott