
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Fényes nappal, a nyílt utcán bántalmaztak egy 12 éves lányt Sydney nyugati részén, egy forgalmas buszmegállóban. A hétfői esetről egy telefonnal rögzített felvétel került ki az internetre, amelyen látható, hogy egy legalább négy tagból álló lánybanda brutálisan megtámadta a náluk fiatalabb diákot – részletezte pénteken az ausztráliai news.com.au.
A videón hallható, hogy az egyik támadó azt ordította, hogy „verjétek szét ezt a sz*rt”, közben ököllel ütötték, de még kétszer fejbe is rúgták a kiszolgáltatott gyereket, aki így hiába próbált, nem tudott felállni a földről.
Egy férfi szemtanúja volt a történéseknek, és azonnal a kislány védelmére kelt. A botránynak már sikerült véget vetni, mire a mentők kiérkeztek, és végül kórházba szállították a fiatalt.

Az áldozat nagynénjének elmondása szerint minden előzmény nélkül estek neki unokahúgának, aki nem is ismerte a támadókat, hiszen csak nemrég költözött a környékre az ország más részéről.
Az incidenst egy másik, néhány órával később egy nem messzi parkban kirobbant tömegverekedéssel együtt vizsgálják a rendőrök, ugyanis elképzelhető, hogy van kapcsolat a két eset között.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott