
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Egy kis kitérőből nagy fizetésnap lett egy egyesült államokbeli idahói nyugdíjas pizzafutár számára – közölte a New York Post.
Mint kiderült, Dan Simpson, a 68 éves pizzafutár nappal a Mezőgazdasági Minisztériumban dolgozik, esténként pedig keresetkiegészítés miatt futár egy helyi étteremben.
A férfi épp egy megrendelést vitt ki március 27-én, amikor rájött, hogy az étteremben elfogyott a megrendelt ital, és mivel nem érte el a vevőt, ezért inkább átszaladt a közeli boltba, és saját pénzén megvette a kólát.
Amikor megérkezett a házhoz, a megrendelőnek, Wilsonnak nem volt felesleges borravalója, ezért felajánlotta, hogy felhívja az üzletet – de a sofőr legyintett.
Első ránézésre valószínűleg apró gesztusnak tűnt, de számunkra sokkal többnek tűnt ennél. Az ilyenfajta figyelmesség és személyes törődés manapság annyira ritka
– mondta a látássérült vásárló, aki feltöltötte Tiktok-ra a futárral készült videót, valamint a történetet, ami rövid idő alatt több mint 600 000 megtekintést ért el, és támogatási hullámot váltott ki.
A megrendelőt annyira meghatotta a kedvesség, hogy elindított egy GoFundMe-t, ami nyolc nap alatt majdnem elérte a 45 000 dollárt, azaz a 15 millió forintos célját.
Mindig is igyekeztem kedves fickó lenni és segíteni az embereken, mert tudom, milyen érzés az, amikor valaki padlón van
– tette hozzá a futár, aki alig akart hinni a szemének, mikor meglátta, hogy mennyi támogatást kapott ismeretlen emberektől.
Az ételkiszállító azt tervezi, hogy továbbra is folytatja munkáját, és nagy vágya, hogy az adományokból eljusson Kaliforniába és élőben is láthassa a nagy mamutfenyőket.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott