
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Az ukrán elemző kijelentése után ismét reflektorfénybe került a Tisza Párt és Ukrajna feltételezett kapcsolata. Szentkirályi Alexandra, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint az elhangzottak újabb jelként értelmezhetők ebben az összefüggésben.
Az ukrán elemző arról beszélt, hogy
Magyar Péternek a választók felé olyan üzeneteket kell megfogalmaznia, amelyek számukra kedvezők, ha politikai sikert akar elérni. Példaként említette, hogy azt kell hangsúlyoznia: „nem akarnak fegyvert és katonát küldeni Ukrajnának”.
Szentkirályi Alexandra szerint nem először hangzanak el ilyen kijelentések ukrán oldalról. Úgy fogalmazott: korábban Tseber Roland is arról beszélt, hogy vissza kell fogni a megszólalásokat, nehogy „kiderüljön az igazság”.
A fővárosi Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta:
az igazság az, hogy a Tisza Párt és ukrán szereplők között kapcsolat van, és mindkét fél abban érdekelt, hogy Magyarországon olyan kormány alakuljon, amely Ukrajna uniós csatlakozását támogatná, valamint pénzügyi és katonai segítséget nyújtana.
Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: mindez egybevág Orbán Viktor állításaival, amelyek szerint ukrán oldalról segíthetik a Tisza mozgósítását, és Szijjártó Péter lehallgatása is felmerült.
A politikus hangsúlyozta: szerinte a magyar választók nem támogatnak olyan irányt, amely külső érdekeket helyezne előtérbe.
Amíg nemzeti kormány van, Magyarország szuverén és szabad állam lesz és megvédjük a magyarok érdekeit. Ezért az egyetlen biztos választás a Fidesz!
– zárta bejegyzését Szentkirályi Alexandra.
Nyitókép: MTI /Koszticsák Szilárd

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár