
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Fővárosi Nagycirkusz nemzeti előadóművészeti intézményként kiemelt figyelmet fordít az iskolás gyerekek helyes és hatékony nevelésére, ezért a Kitűnő Tanuló Program keretében lehetőséget biztosít a nyári műsorok, a Rain - Esőcirkusz és a Magic Show ingyenes megtekintésére - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel. A programhoz az ország területén működő utazócirkuszok is csatlakoztak, a MÁV-Start Zrt. pedig kedvezménnyekkel járul hozzá az utazáshoz. Mint írják, a kitűnő tanulók megjutalmazásának hagyománya 2016 óta létezik, az idén is több ezer gondviselő kapta kézhez a Kitűnő Tanuló Program kupont, amely a visszajelzések szerint minden évben sikert aratott a családok körében.

Fotó: Fővárosi Nagycirkusz
A szülők személyesen a Fővárosi Nagycirkusz jegypénztárában vagy online válthatják be a kuponokat, amelynek feltétele, hogy a belépésnél bemutassák a cirkuszi belépő kuponját, a kitűnő tanuló diákigazolványát és bizonyítványát vagy annak másolatát. Mint kiemelik, vidékről is megéri Budapestre utazni, ugyanis a MÁV-Start Zrt. minden kitűnő tanuló diáknak 90 százalékos utazási kedvezményt biztosít, egy kísérő pedig 50 százalékos jeggyel utazhat. A kedvezmény igénybevételéhez a Budapestre utazáshoz fel kell mutatni a cirkuszi belépő kupont. Ahhoz, hogy a visszaúton is igénybe vehessék az utazási kedvezményt, le kell pecsételtetni a cirkuszi belépőjegyeket a Fővárosi Nagycirkusz információs pultjánál. A kedvezmény csak Budapestre, a Fővárosi Nagycirkusz előadására történő utazás esetén érvényes.
A Kitűnő Tanuló Program kuponjait legkésőbb szeptember 18-ig válthatók be a Fővárosi Nagycirkuszban vagy a programban részt vevő utazócirkuszok pénztáraiban.
Forrás: MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen